Verseim

Andók Veronika

Fohász

Ha valaki van ott a fényben,
Kihez szólhat ma még ima,
Nekem is van néhány szavam,
Mit jó lenne hallania.

Mert én még semmit sem tudok,
Nekem csak szavaim szépek,
Ahogy széppé halkul bennem
Az Élet csendjétől a lélek.

Úgy érzem, egyedül vagyok
Egy idegen világba dobva,
Hol nem számít szíved titka,
Csak legyen teli a buksza.

Vakok közt járok szembekötve,
És senki se segíthet rajtam.
Mondjátok, miért jöttem ide,
Vajon régen mit is akartam?

Az idő csak telt és múlott,
Én a harcomat megharcoltam,
S békevágyó, bús szívembe
Színes virágot daloltam.

Ez a virág bennem virul,
Szeretet fényében izzik,
Magvait szavakra bízza,
Már így terjed szívtől-szívig.

A szeretet lángja lobban,
Valaki az égben látja,
Szép szeméből könnyek hullnak,
Nagy az ő boldogsága.

Mert beköthetik szemünket,
Szívünkig nem ér a fátyol,
Hisz a jóság forrásától
Sose élhetünk mi távol.